2016. január 20., szerda

Sztárban sztár másképpen

Hevesi Tamás. Ha ezt a nevet hallja valaki, egyből elkezdi dúdolni az "Egy életen át kell játszani" című slágert. Pedig nem csak ezt az egy zenét szerezte a remek előadó. Sőt! Gondolta valaki, hogy nem csak a zenében lett sikeres? Ismerik Hevesi Tamást? A futballedzőt?
Nos, a csíkos napernyőn túl, csapatai taktikai rajzait is remekül forgatta és forgatja most is.





A helyszín egy 11. kerületi étterem, a televízióban épp Hosszú Katinkának szólt a himnusz - amikor egy újabb aranyat hozott Magyarországnak a rövid pályás Európa-bajnokságon-. A téma természetesen nem az úszás, hanem a futball volt. Őszintén, kendőzetlenül, MAGYAR és egyben a mindenki által ismert: zöld-fehér szívvel.



Mit jelent számodra a labdarúgás?

A futball nekem a mai napig egy nagyon komoly játék. Mert az életemre visszanézve időrendben, ha a gyerekkoromtól kezdem, akkor valóban még csak a játékról szólt és csak másodsorban volt iparág. Nos, ez a mai időkre teljesen megfordult. Sajnálatos, ami mostanában történik az UEFA és a FIFA háza táján.

Mikor kerültél kapcsolatba a sporttal? Majd azon belül a focival?

Haverokkal mindig fociztam, iskolában és a grundon. Folyamatosan fociztam addig is, de nem versenyszerűen. Gyulán ott van a Népkert, oda is rengeteg kijártunk.
Én azonban akkor atléta voltam. Atletizáltam nagyon sokáig, válogatott kerettagságig jutottam.  Akkoriban még voltak különböző szintek és én aranyjelvényes sportoló voltam. Távolugrás, magasugrás és a gátfutás ment nagyon jól.
A rengeteg atlétikai élmény mellett a futball maga, az egy JÁTÉK volt. Az atlétika egy verejtékes, nagyon kemény sport. Ugye, ami a legnagyobb különbség a labdarúgással szemben, hogy egyéni.
A futballt magát, édesapám szerettette meg velem. Kivitt a meccsekre. Egy igazi fociszerető famíliában nőttem fel. Minden meccset néztünk a televízióban, illetve élőben is. Gyulán akkor egy nagyon jó NB2-s csapat állt össze.
Egyszer csak meguntam az atlétikát. Mert hát meg lehet azt unni…
Én csak annyit láttam, hogy izzadságban úszva körözök a salakon, míg a focistáknál odabent nagyon jó hangulat volt. Röhögcséltek, focizgattak és a hétvégén meg több ezer néző előtt rúghatják a bőrt. Mert akkor még jártak az emberek labdarúgó mérkőzésekre…
Ma már hihetetlen, de az átlag nézőszám Gyulán akkoriban közel ötezer volt. Ma már borzalmas kimondani: de az első osztályban nincs ilyen érdeklődés a meccsek iránt. Konkrétan a Fradin és a Diósgyőrön kívül nem tudok csapatot, amely eléri ezt az átlagot. Mivel az atlétikából elég volt, ezért bejelentkeztem, hogy szeretnék futballozni. Akkor voltam 14-, 15 éves.

Hogyan indult a labdarúgó pályafutásod?

Ifistaként Gyulán, Hevesi Tamás a guggoló sorban balról az első
Forrás: Hevesi Tamás Facebook
Azt bátran bevallom, hogy nem voltam túl ügyes játékos. Nagy előnyöm talán az volt, hogy bal lábas vagyok és a fizikumom az atlétikai előéletemnek köszönhetően jó volt. Amíg a többiek már igen csak fáradtak, azért én még javában nyargaltam. De nem voltam az a pengés játékos. Nem voltam ügyetlen, de hiányoztak azért az alapok. Amit már hat évesen kellene megtanulnia a mai gyerekeknek, de többségében ma sem tanítják, de mindegy…
IFI B, IFI A voltak a lépcsőfokok. Szentesen és Gyulán. A gyulai felnőtt csapatban 17 évesen mutatkozhattam be, mégpedig az NB2-ben. Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra. Rögtön ezen a mérkőzésen történt is velem egy emlékezetes mozzanat. Egy ellenfél által elvégzett szöglet után labdát szereztem a saját ötösömnél. Mivel nem támadott senki, felismertem a lehetőséget, hogy meg lehet indulni. Egészen az ellenfél kapujáig nyargaltam, ott azonban átsodródtam a jobb oldalra, itt pedig rossz döntést hoztam. Nem bal belsővel, hanem külsővel lőttem el a kapus mellett a labdát. Itt pedig jön az egyszerű fizika. A labda a kapufán csattant, onnan pedig a kapus kezében landolt. Viszont hatalmas tapsot kaptam, hiszen fiatal voltam, első meccsemen, tetszett a közönségnek, hogy egy fiatal bátran próbálkozik. Ekkor én már viszonylag régen zenéltem, így a taps hatására rögtön meg is hajoltam. Ezen persze mindenki meglepődött, jó hangulatot teremtettem nem csak a helyzettel, de a meghajlással is a lelátón.

Az egy dolog, hogy szeretted a futballt, de mikor érezted, hogy van érzéked az edzői feladatokhoz?

Kicsit régről indítom a történetet. Kimentünk Moszkvába. Akkor volt még, Moszkva válogatott I. és Moszkva válogatott II. Ezt mai kornak megfelelően úgy nevezhetjük, hogy U18 volt előbbi, és U16 az utóbbi. Gyulára jöttek edzőtáborba, játszottunk is velük (4-1-s vereség és 1-1-s döntetlen lett a vége). Ők visszahívtak bennünket. Nagy dolognak számított akkoriban, hogy mehetünk Moszkvába. Annak a csapatnak én voltam a kapitánya. Szerettem már irányítani abban az időben is és hála istennek a csapattársak is hallgattak rám. Valamennyire azért mutatja, hogy nem voltam azért annyira ügyetlen. De fogalmazzunk úgy, hogy mai fejjel nem raktam volna be magam.- jegyzi meg széles vigyorral-.

Akkori edzőnk, Szilágyi Jani bácsi sajnos infarktust kapott az indulás előtt egy héttel. Úgy volt a torna el is marad emiatt. De már minden megvolt, vonatjegy –két napi utazás - , szállás, így el kellett indulnunk. Behívott a vezérkar és felvázolt egy számomra teljesen új szerepkört. Azt kérdezték tőlem: "Elvállalnék egy edzői szerepet erre a két hétre? Te állítod össze a csapatot, te tartod az edzéseket, nem szólunk bele semmibe." Elvállaltam...
Olyannyira felbuzdultam a „rám ruházott hatalomtól”, hogy szinte mindent elvállaltam a csapat körül. Nagyon jó volt, hogy megbíztak bennem. Napi két edzést tartottam, sőt, alkalmi gyúróként is elláttam a feladataimat ha azt kívánta meg a csapat. Szabadrúgás variációkat találtam ki.
A torna pedig nagyon jól sikerült, megnyertük. 20-0-s gólkülönbséggel. A legnagyobb dolog, hogy a moszkvai „A” csapatot 1-0-ra vertük. A sors fura fintora, hogy pont azzal a variációval, amit előtte edzésen begyakoroltunk. Én rúgtam a szabadrúgást és az a Fábián Pisti fejelte be, aki miatt szappant kellett ennem az út során. –erre később kitérünk, a szerk. – A „B” csapatukat 3-0-ra vertük, a saját „B” együttesünket pedig 16-0-ra. Az a büszkeség ért, hogy megválasztottak a torna játékosának. Kaptam egy Adidas Paul Breitner cipőt. Mai napig megvan, életem első nagy kaliberű cipője volt.


A sport berkein belül azért történnek vicces történetek...

... történnek bizony, egy fogadásba én is belebuktam ezen a bizonyos moszkvai túrán. Elindultunk, rögtön a határ előtt elvesztettem egy fogadást. Azt mondták nekem: Képzeld el Tamás, a határon nagyon sokat fogunk állni, mert kicserélik a kerekeket alattunk és úgy megyünk majd tovább. A Szovjetunióban szélesebb a nyomtáv. Persze én nem hittem ezt el. Vesztemre elejtettem azt a mondatot, hogy: "Bármiben fogadok!"
Minden vagonnak voltak úgymond felelősei akkoriban. Valakinek az volt a dolga, hogy teát főz, valakinek az, hogy a WC papírt kicseréli. Náluk láttam meg, hogy tömbökben áll fenyő illatú orosz szappan. Kitaláltam, hogy egy olyat biztos megeszek, ha ez mind igaz. A másik fél pedig bevállalta, hogy lenyel egészben egy tea filtert. Hiába erősködtem, hogy attól megfullad, nagyon biztos volt magában, én meg kezdtem megijedni. A határhoz érve a félelmem beigazolódott. Annyit láttam: csapszeg ki, vagon fel, kerék eltűnik, vagon le, csapszeg be. Persze egyből mindenki jött kifelé, én meg lesápadtam. 

Itt fontos megjegyeznem, hogy miközben szinte átélte ismét az ízeket, közben a jóval finomabb vacsora került elfogyasztásra, azért ez valószínű jobban esett.

A szép szeletekre felszeletelt fenyő illatú szappant kezdtem megenni. Mindenki dőlt a röhögéstől. Én annyira nem, mert három napig fenyő illatút büfiztem, konkrétan egy mobil légfrissítő voltam. A gyomrom meg égett tőle. Később, már a Pro Licenc tanfolyamon is előfordult egy érdekes dolog. Külföldi csapat felépítését kellett vizsgálni. Én mindenképpen a Liverpoolhoz szerettem volna kimenni, kaptam email címet és telefonszámot a magyar szövetségtől. Írtam is két levelet, válasz azonban nem érkezett. Már éppen kezdtem melegebb éghajlatra elküldeni az általam szeretett csapat vezetését, amikor gondoltam levelek után fel is hívom őket. Illedelmesen végig hallgatta az illető a vonal másik oldalán amit mondtam, de mint kiderült, a store, azaz, az ajándékbolt telefonszámát kaptam meg, onnan azért nehezen lehet kapni információt a klub struktúrájáról, edzésmódszereiről… 
Végül elértem őket, de mint kiderült nincs lehetőség ilyen munkára a Liverpoolnál. Legalábbis abban az időben nem volt. Gyorsan keresni kellett egy másik csapatot, így végül Belgiumba, a Germinal Beerschot csapatához mentem. 

Életének két fontos főszereplője egy képen: focilabda és mikrofon
Helyszín a balatonfüredi cukorbeteg futsal EB


A siker után elgondolkoztál a folytatáson? Még ha nagyon fiatal is voltál ekkor még edzői feladatokhoz.

Dehogy. Elindult a zenei életem és a foci egyre hátrébb került. Ezen a bizonyos moszkvai úton kérdeztek meg a vezetők: Nem akarok esetlegesen a jövőben edzőként dolgozni?!
Egyértelműen nemet mondtam, hát én énekes leszek és színész. Gyorsan rövidre zártam a kérdést. Tehát kicsit háttérbe szorult a foci. Először Szegedre költöztem, majd Budapestre.  Ekkor ugye már azért voltak sikereink a Névtelen Nulla nevű együttessel, Szegedet kicsit kinőttük, ezért a váltás mellett döntöttünk.

Aztán Budapesten ismét felpezsdült a sportéleted?

Igen, de Solymáron olcsóbb volt az albérlet, ezért ott laktam, így megkerestem a helyi csapatot. Soha nem felejtem el, edzőmeccsre mentem le először. Beálltam, újoncként rúghattam egy szögletet és bal külsővel a rövid kapufához rúgtam. Mivel nem állított a kapus oda senkit, be is ment. Leigazoltak, aztán játszottam Piliscsabán is.
De külföldön is volt szerencsém kipróbálni magam. Például, kevesen hallottak eddig a torontói Ferencváros csapatáról. Itt is rúghattam a bőrt. Érdekes volt a bajnokság lebonyolítása. Nem is a műfű miatt, hanem, hogy 8+1-ben játszottuk a meccseket. De voltam próbajátékon Dániában is, a Nykobing együttesénél. Aztán éltem sokáig Ausztráliában, de természetesen mozogni itt is akartam. Egy helyi csapathoz jártam le edzésre Cairnsben.
De a mai napig is játszom. Heti három-, négy alkalommal járok kis és nagypályára egyaránt. A Fradi öregfiúkban és Old Boysban is. Életem egyik legemlékezetesebb élménye, hogy az egyik találkozón én rúgtam a győztes gólt, BARÁTOM, ifjabb Albert Flórián gólpasszából.

Mindenen rajta tartja a szemét

Aztán mégis edző lettél...

Eléggé érdekes módon indult ez is. Tizenöt évvel ezelőtt lent voltam vidéken egy női futsal tornán, mint énekes. Tudták a szervezők, hogy azért szeretem a focit. Így az egész végén megkérdezték a véleményemet a tornáról. Valószínűleg voltak jó észrevételeim, mert két héttel később csörgött a telefon. Szekszárdról kerestek, az ottani csapat helyi mágnása. Meglepett, mert mondta, hogy, a rájátszás előtt állnak a lányok és biztos hallgatnának rád stbstb. Hiába visszakoztam, hogy se papírom, semmim, nem érdekelte. Jó. Lementem, megnéztem egy edzést. Elvállaltam. Jó döntés volt, mert második helyen végeztünk. Itt pedig elkezdtem megismerni a női futballt, a nők sportlélektanát, ez inkább, ami nehéz, vagy inkább lehetetlen. Nagyon nehéz feladat.

Aki egy kicsit ismeri Hevesi Tamást, tudja, hogy nem megy a szomszédba egy kis poénért, a következő sort is ezt jelzi, hiszen egy halvány vigyorral a szája szélén közli: Akit nem szeretek, azt bizony először női edzőnek küldeném…

Kicsit költői a kép: amíg Hevesi Tamás csillogó szemmel a lányokkal való közös munkáról beszél, a háttérben épp szól a magyar himnusz az úszó EB-n.

Ekkor már azért bevallottad magadnak is, hogy megéri ezzel foglalkozni?

Inkább felbuzdultam a „sikeren” és felhívtam az akkori futsal szövetségi kapitányt: Muha Józsefet, akitől kértem szakanyagot. Ma már könnyen le lehet tölteni, akkoriban még nem volt nagyon internet. Ő felajánlotta az akkori spanyol szövetségi kapitány szakkönyvét –elméleti, gyakorlati-. Megkaptam fénymásolatban és elkezdtem tanulmányozni. Mivel nagyon érdekelt jelentkeztem tanfolyamra. Nem voltam válogatott labdarúgó, így először a „D” licencet kellett megcsinálnom. Ez inkább ilyen vakarózás volt, mintsem tanfolyam. Lényeg, hogy ezt megcsináltam. Majd jött a „B”, azt is elvégeztem. Ekkor mondtam Szekszárdon, hogy nem tudom már folytatni, mert sok volt az utazás. Na, de milyen a sors. Ebben az időben hívtak fel Szentesről, hogy nem vállalnám esetleg a női futsalt. Szentesre jártam gimibe, nem mondhattam nemet. ELVÁLLALTAM…Persze, pont ugyanannyira messze volt, mint Szekszárd…

Tehát meg volt a „B”. Odajött hozzám Bicskei Berci bá’ és a Kiss Laci is és konkrétan rákérdeztek: Nincs e kedvem folytatni ezt?  Mondom: Mit? Felvételizz, az „A”-ra, jött a válasz.
Ez meg is történt. Ezután egyre jobban belemerültem a szakma rejtelmeibe, szakkönyveket olvastam, végül felvételiztem, ami sikerült is.

Maradtál a női fociban, sőt Hevesi Tamás történelmet írt a Fradinál.

Eszembe jutott valami. Hoppá, a Fradinak nincsen női csapata. Bementem az akkori vezetéshez, felvázoltam a terveket. Jó ötlet, mondták. De mit kérsz? Az ég világon semmit, egy pályát, amin a lányok edzhetnek.
Minden a lányokkal való munkával indult
Mindent elintézek én, csak ennyit kérek – mondtam. Így ki lehet jelenteni: megalapítottam a Ferencváros női szakosztályát.
Először futsal, mivel sokan nem voltunk. Toborzókat csináltam. Rögtön a Fradi első női évében egy bronzérmet szereztünk.
További toborzók jöttek, láttál mások is a sikereket és azt, hogy jó közösség alakul a Ferencvárosnál női szinten is. Népszerű lett a dolog. Így összejött a keret egy nagy pályás csapatra. Beneveztünk az NB2-be, amit rögtön meg is nyertünk.
A körülmények kicsit megleptek, hogy akkor ez uralkodott a Fradinál. A régi „fűkettőn” még kispad se volt, tele szeméttel. Felkerestem Kaszás Pali bácsit és mondtam neki, hogy vannak munkások, takarítsák ezt ki. Kifizetem, csak legyen itt rend illetve kispadok. A feljutás után életem első NB1-s meccsén, nem is kaphattunk volna jobb ellenfelet, mint az Újpestet. Idegenben, Újpesten, a Cérnagyári pályán le is győztük a nagy ellenfelet. 

Hogy "igazoltál át" a férfi futballba?

Elvégeztem az „A” licenc tanfolyamát. Külön büszkeséggel tölt el, hogy kiváló edző kollégákkal jártam. Pisont Istvántól, Víg Petiig. Bicskei Berci bá’ csoportjába kerültem…

…még mielőtt folytatnád, úgy értesültem, hogy Hevesi Tamás volt az osztályelső abban a csoportban, igaz ez?

Igaz. Erre pedig nagyon büszke is vagyok, de nem szeretek ezzel kérkedni. Minden esetre jó volt, hogy annyi remek edző kolléga között kiemelt engem Bicskei Bertalan.

Hogy fogadta munkádat a férfi futball társadalom?

A rövid REAC pályafutás egy pillanata
Egész életemben cipeltem ezt a zenész ÉS KÉSZ sorsot. Félreértés ne essék, nagyon büszke vagyok arra, amit zenei pályafutásom során elértem. De miért ne érthetne valaki egyszerre több mindenhez? Most akárkiről legyen szó. Valószínű egy asztalos sem csak abban jó, hogy egy jó asztalt megcsinál. Viszont nekem annyi a „szerencsétlenségem”, hogy mind a két szakma a kirakatban van. Az énekesi és az edzői munka sem hétköznapi. Furcsa volt a fogadtatásom. Ebben a szakmában rengeteg irigység van, mindenki ezer körömmel kapaszkodik a padjába, majd különböző kapcsolatok alapján egyre feljebb és feljebb akar jutni.
De a Bicskei Bertalan féle elismerés nagy önbizalmat adott. Belevágtam a Pro Licencbe.  Még többet akartam tudni a szakmáról, ezért adtam be a jelentkezésemet, ahová óriási örömömre felvételt is nyertem. Nagyon kemény felvételin kell megfelelni egyébként. Első sorban ültem mindig, jegyzeteltem mindent, ezek a mai napig megvannak és ha esetleg valami homályba merül, akkor elő is veszem. Ezek az én kis kincseim.
A diploma után egyből jött egy megkeresés: A REAC.  Lisztes Krisztián dobta be a nevemet az akkori vezetőségnek. Kutasi Róbert azt mondta akkor: „Tamás te válaszd ki azokat, akikkel szeretnél együtt dolgozni.” 16 meccsen 5 pontot szereztek akkor, Aczél Zoltán kollégámmal. volt min javítani tehát. A második, harmadik edzés után én eldöntöttem kire számítok és kire nem. Akkor nem sikerült ebben egyességre jutnunk. Első NB 1-es mérkőzésem a Diósgyőr ellen. Aki ismer, tudja, hogy én mindenből felkészülök. Így tettem az akkori ellenfelemmel szemben is, egy érdekes tizenegyessel kikaptunk 2-1-re. Azóta azért kiderültek dolgok a magyar futballban, az a büntető sem volt véletlen… Kilenc meccs után lemondtam. Egyszerűen nem éreztem jól magam a csapatnál. Valami olyat éreztem, amit nem lehet szavakkal leírni.



Majd visszatértél a lányokhoz.

Új munkában, mint szövetségi kapitány
Felkértek, hogy én legyek a női U17-s szövetségi kapitány. Három évet töltöttem ebben a pozícióban. Nagyon jó mutatóval rendelkeztem a csapatommal, mégis leváltottak. Pedig csak a világbajnok franciáktól kaptunk ki a litvániai EB selejtezőtornán, amikor még csak a csoportelső kerülhetett ki a tornára. Ma már valamivel könnyebb kivívni a részvételt. A második például automatikusan kijut, de egyes harmadik helyekért is járhat továbbjutás. Öröm volt velük dolgozni, remélem ők is így emlékeznek rám.  Behívott akkor az MLSZ vezetősége. Sokan már ezelőtt is gratuláltak és jelezték, én lehetek a felnőtt női szövetségi kapitány. Pro licenc, tizenegy sikeres év a női labdarúgásban. Én erre azt mondtam: „ Majd ha az először belefújhatok a sípomba az edzésen!” Sokat nem tévedtem, sőt… Leültek velem szemben és közölték, nem én leszek a szövetségi kapitány. Mondom jó, annyira nem is számítottam rá, legyen. DE ekkor jött a meglepetés, hiszen nem a felnőtt csapatra gondoltak, hanem, hogy az utánpótlásban sem folytathatom a munkát. Pedig nagyképűség nélkül ki merem jelenteni, a legutolsó futballozó kislányt is ismertem az országban. Mármint aki szóba jöhet a válogatottak háza táján, legyen ez akármilyen korosztály.
Azt is bátran vállalom, hogy véleményem szerint nem szakmai döntés született a leváltásomkor. Úgy gondolom hiba volt, de még mielőtt meggyanúsítana valaki: Nem a sértettség beszél belőlem! Vágó Attila került oda, aki engem is és kollégáimat is kivett a rendszerből. Sajnos, több hatalmat kapott a kezébe, mint kellett volna. Ez hiba volt, mert nagy ellentétek alakultak ki, később ezt más is belátta. Így elküldték.

A sorminta folytatódott: vissza a férfiakhoz - senki ne értse félre a kijelentést, még mindig a futballról van szó-.

Mindenki tudja, imádom a Ferencvárost. Nem hiába áldoztam rá a női focin belül is. Rengeteget. Felkértek, hogy legyek a szurkolói csapat, az FFC edzője. Először 2014-ben kértek fel, amikor átvettem a gárdát kiesésre álltak. Pár hónap elteltével egy erős, középcsapat lettünk. Megszerettem a társaságot. Akkor elváltak az útjaink, de 2015 nyarától ismét én irányítom a szakmai munkát. Alaposan kicseréltem a keretet, remélem, hogy igazol majd engem ez a változtatás.

A női szövetségi kapitányi poszt nem jött össze, de a sors kárpótolt.

A cukorbetegek futsal válogatottját irányítom immáron harmadik éve. Úgy gondolom, nagyon sikeresen dolgozunk együtt. Rögtön az első évben, a horvátországi Zadarban Európa-bajnoki címet ünnepelhettünk. Egy évvel később címvédőként, hazai pályán játszhattunk. Itt ismételten fináléba jutottunk. Balatonfüreden 1-1-et játszottunk a románokkal, akiktől büntetők után végül kikaptunk. Majd jött a 2015-s torna, ahol nagyon jó csapatokkal kerültünk szembe ismét.

A cikk szerzőjeként itt érdemes megjegyeznem, hogy valóban nagyon erős csapatokkal játszott a magyar csapat. Személyesen is láttam meccseket. Így bátran állíthatom, nem „vakok és gyengénlátók” gyülekezetei voltak a pályán. Hanem nagyon komolyan felkészített, technikás nemzetek. Többek között Belgiumot, Horvátországot, Portugáliát és Boszniát is megverte Magyarország.

A kép nem a legelőnyösebb, viszont az élmény felbecsülhetetlen
Döntőben a Cukorbeteg Futsal Válogatott Kolozsváron Hevesi Tamás vezetésével

A döntőben ismételten Románia volt az ellenfél, de nem sikerült visszavágni Kolozsváron, 2-1 lett a vége. A mi  csapatunk az egyetlen, amely minden tornán döntőt játszhatott, erre nagyon büszke vagyok és a srácokra is. 2016-ban megpróbáljuk ismét. Boszniában reméljük ismét sikerül nyernünk. Nagyon nehéz lesz, hisz évről-évre keményebb csapatok jönnek velünk szembe.

Terveid között mi szerepel még?

A sikeres Cukorbeteg Futsal Válogatott
Sosem tervezem igazán. Abban szeretnék jó lenni, amiben éppen dolgozok. Két konkrét megkeresésem is volt külföldről. Az egyik Kuvaitból, a másik az Egyesült Államokból. Utóbbi megkeresés egy másodosztályú csapattól érkezett. Egy ismertebb német edző és én maradtam a kalapban, végül a kolléga kapta meg az állást. Azt hiszem, a vezetőség remekül döntött, hiszen a bizonytalan helyett inkább a biztosat választották. Magyarországon is előkerült a nevem NB1-es és NB2-es kluboknál. Szeretnék egy olyan helyen dolgozni, ahol mindenki ugyanazt akarja. Legyen az játékos, vezetőség, közönség. Ez a közös pont pedig a sikerért való munka legyen. Szeretném bebizonyítani másnak is, hogy nem csak énekes vagyok. Bár ezt éppen nemrégiben már más is elismerte. Egy edzői találkozón, ahol 600 kolléga részt vett, engem félre hívott Kis János. Amit ő nem tud a futsalról, talán az nem is létezik. Szóval ő félrehívott és átadta nekem nemrégen megjelent könyvét.
Tárgyilagosan pedig minél előrébb szeretnék jutni az FFC csapatával és megnyerni az Európa-bajnokságot a nyáron. Ez a két legfontosabb cél a közeljövőben.

Az biztos, tehát, hogy nem csak a dalait, de a futballt is egy életen át játssza. Ez az év nagyon fontos magyar részről a futballban. Februárban érkezik a futsal EB, nyáron a nagy pályán bizonyíthatnak a fiúk. Viszont ne felejtse el senki, hogy a cukorbetegek is ezért a kupáért küzdenek majd. Ő biztosan ott lesz, ahogyan én is. Hevesi Tamás a kispadról, én a lelátóról hajtom majd a fiúkat. Nyáron irány Bosznia, HAJRÁ MAGYAROK. Ha a világ nem is, de Európa mindenképpen Hevesi Tamásé és csapatáé lehet nyáron, aztán:

"Csak napfény és holiday"...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése