2014. június 30., hétfő

Balatoni-ramazuli

Június 23 és 27 között a karcagi ifjak a Balaton partján mutathatták meg tehetségüket az Erzsébet - tábor szervezésében, Fonyódligeten. Hogy tétje is legyen a dolognak, arról az egykori remek játékos Vincze Ottó és a győri utánpótlás képzés egyik irányítója, Gáncsos András gondoskodott. Hiszen ezen a héten és a jövő héten majd kiválasztanak pár fiatalt, akik a Talentum - program keretein belül kaphatnak novemberben és a jövő tavasszal egy kemény szakmai képzést. Tehát: Balaton, foci, jó kedv és új barátok szerzése. Kösse be mindenki az övét a székekben, mert érkezik ennek a fantasztikus hétnek az összefoglalója, természetesen kicsit szubjektív megvilágításban.


Június 23, Vasárnap, reggel 6:45, Karcag: Rolival megérkezünk a vasútállomásra. Ahol őszintén szólva, kicsit bágyadt, fáradt és kialvatlan fejekre számítottam. Nos, ezek a jelzők a gyerekekre nem, annál inkább az én arcomra voltak illőek. 
7:11 - kor aztán a napsütésben feltűnt a felénk robogó vonatunk is. Érzékeny búcsú a szülőktől, és elfoglalhattuk a már előre lefoglalt vagonunkat. Irány Fonyódliget!
Egészen Budapestig minden rendben zajlott, még mindenki élvezte az utat. Közös kártyázással és beszélgetéssel próbáltuk elütni az időt. Aztán Pest után, Gárdonyhoz közeledve, egy kicsit a Shrek című mesében éreztem magam. Aki nem ismerné, itt egy kis emlékezető:



A mesében Szamár szerepét, a gyerekek vették át. Nos, fél egy magasságában már ezt a választ tudtuk adni: " Itt vagyunk!"
Ekkor érkezett azonban az első igazi kihívás. A reggeli kényelemből, amit akkor még a szülői kezek biztosítottak, most a tele pakolt táskákat saját maguknak kellett eljuttatni a táborba. Kb. 200 méter után hátul haladva láttam az első arcon azt, hogy talán már most elege van az egész táborból. Rossz emlékekkel már pedig nem fogunk gazdagodni, még ha csak három perce is sétálunk és még a táborban sem járunk. Így Rolival plussz 2 - 3 táska kíséretében közelítettük meg szállásunkat. Megérkezvén jöhetett a regisztráció. Írhatnám, hogy pikk - pakk megvolt, de az nem egészen fedné a valóságot. Roli az irodában, én a srácokkal odakint körülbelül negyven percet töltöttem. De végül megszületett. Egyből érkezett az újabb meglepetés. 
Az étkezéshez szükséges karszalagok kiosztása. A gyerekeké narancssárga színben pompázott, nem úgy a kísérőké. Mi l*lában pompázhattunk egész héten. Aki ismeri Rolit vagy engem, nem kell bemutatnom miért is jelentett ez problémát nekünk :).
A megérkezés öröme hamar elszállt. Mindenki azt hitte vége a cipekedésnek. Aki ebben a hitben élt - többek között én is - tévedett. A tábor másik végében várt minket a faház. A 40-s. Kulcsátvétel, kipakolás volt a további program. Majd ha már Balaton, jöhetett egy kis fürdőzés mindenkinek. Azaz, majdnem mindenkinek. Én részt vettem a negyed órásra tervezett tábori megbeszélésen. 
Nos, a tizenöt perces beszélgetés 90. percében már én is elindulhattam a többiek után. 
Hat órakor elérkezett az első étkezés. Ennek az egy hétnek a legnehezebb pillanatai voltak ezek. Egyrészt az odajutás sem mindig sikerült a klasszikus módon. Mi kérésünk, kettesével egymás mögött, de ez valahogy úgy juthatott el a gyerekek fejébe, hogy össze - vissza, öten - hatan egymás mellett. Ekkor a kis büntetések nem maradhattak el. / De még mielőtt elijeszteném azokat a szülőket, akik olvassák ezeket a sorokat, nagy probléma nem volt senkivel :) /. De a közös evések legkisebb gondja volt az étkezőig való eljutás. Most, ismét szólnék a szülőkhöz. Aki a cikk végére írt kérjen írjon rám, hogy otthon ki mit eszik. Pár srácot leszámítva ugyanis nem igazán mondanám őket nagyétkűnek. Pedig az étellel véleményem szerint semmi probléma nem volt.
Hétfőn ünnepeltünk is :) Isten Éltessen itt is Bence :)


Foci, foci, foci:
Hétfőn elérkeztünk a tábor valódi tematikájához, amiért jöttünk: a labdarúgáshoz.
Az állomások felállítása után, különböző csoportokra lett osztva az ország különböző részeiről érkező, majdnem kettőszáz kis srác. Ezeken az állomásokon kellett megmutatniuk, hol is járnak technikai illetve koordinációs fejlettségben.
Ebéd után fordult a kocka: Roli gyűlésre, én a srácokkal strandolni mentem. Lehet, hogy abban a pillanatban nem szerettek ezért, de egy körülbelül 20 m - es szakaszt jelöltem ki nekik a vízben, ahol játszhattak. Halkan megjegyezném, így sem volt egyszerű követni a mozgásukat. Hirtelen ugyanis mindenki apró rovarrá változott, aki másodpercenként húsz alkalommal változtatja mozgását. Persze ez túlzás, de én valahogy így éreztem.

A keddi nap több szempontból is fordulópont volt a hét programjában. Megérkezett Zsolti, a harmadik kísérő. Estére túl voltunk az első honvágyas rossz kedven. De ami a legfontosabb az idő. A hangulat továbbra is felhőtlen volt, amit azonban nem mondhattunk el a felettünk lévő égről. Ha valaki a Balatonon van mindig csak a nagy kékséget akarja látni maga felett. Ez keddtől nekünk nem adatott meg. Éjszaka egy elég komoly vihar zúdult ránk,

A karcagi kitartás....
Szerdán a rossz időben elmaradt a délelőtti edzés. No, nem nekünk. A karcagi ifjak - kiegészülve velünk - egy vérre menő rangadót vívott. A fél órásra tervezett összecsapásnak egy óra után vetettünk véget. Senkit nem érdekelt a mérhetetlenül vizes fű, a szakadó eső, mindenki tette a dolgát. Végülis edzőtáborban lettünk volna vagy mi. A labdaátvételekben pedig biztos lehetett fejlődni ezen a nehéz talajon. A kitartó foci, a tábort szakmai szinten irányító Gáncsos Andrásnak - gyerekeknek csak András bá' - is feltűnt. 
" Ti aztán szeretitek a focit." - mondattal még kicsit spanolta is a srácokat. A végén a kitartó munkát "megajándékozva", a három kísérő felváltva, a hátán vitte be a lurkókat.
Természetesen, ennek a lényege egy kicsit az összetartás lett volna. 
Az össze- és kitartó csapat


Mini - VB:
Az esőfoci után természetesen ez a program volt a legkedveltebb. Nyolc csapatra lett osztva a társaság, és mindenki választhatott a brazíliai világbajnokságon még versenyben lévő csapatot. Karcagi, nyíregyházi, mányoki fiatal együtt küzdhetett pl. Argentínáért. Miért pont Argentína a példám? Rám hárult a nemes feladat, hogy "szövetségi kapitány" legyek. Két karcagival a csapatban hét meccsen, három győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel 4. helyen zártunk. Persze. itt is az volt a fő, hogy a gyerekek élvezzék a játékot. 
Hajrá Karcag!


Mert nekünk is kell egy kis labda...
Szerda este kivételesen nem a gyerekek rúgták a labdát. A csapatok kísérői a szervezőkkel mérték össze erejüket. Büszkén mondhatom itt is alapos karcagi közreműködéssel végül nyertünk. A nyolc rúgott gól mindegyikéhez volt köze karcaginak. Rolival és Zsoltival meg is szavaztuk egymást a meccs legjobbjainak. Persze, még mielőtt 'lenagyképűzne' minket az olvasó, komolyság nem sok volt a dologban.
Reméljük velünk sem volt baj :)

Zárás:
Csütörtökön a szervezők gondoskodtak arról, hogy a gyerekek méltóan búcsúzzanak a tábortól. Egy bulit szerveztek a srácoknak. A héten odáig csak a focival foglakozó gyerekek pillanatok alatt kinyíltak. És túlzás nélkül állíthatom, igazi kis csajozó géppé vált mindenki :), Persze, ennek a korosztálynak megfelelő szinten. Csak néhány mondat, ami nekünk jó pillanatokat okozott:
" - Na de mégis mi volt a lány neve? - Hát azt nem tudom, a nevét nem mondta, de barna haja volt. "
"Engem kért fel a lány táncolni, de én kijöttem a sátorból."
Számomra viszont volt egy olyan pillanata ennek az estének, ami valóban megmutatta, hogy egy csapatról van szó. Remélem nem bántom meg őket ha név szerint említem őket. Sanyi nem tudom pontosan milyet, de valami új táncmozdulatot mutathatott meg Ádámnak, amivel felhívta magára figyelmet. A lényeg ezután érkezett. Mindkettejük kicsit párás szemmel érkezett vissza. Egyikőjüknek azért nedvesedett be a szemgödre, mert idézem:
" Pár év múlva már nem is fog emlékezni mit tanítottam neki". A másik szemszögből pedig szimplán csak az egymással való törődés váltott ki örömkönnyeket. Kérem szépen, mi ez ha nem csapatösszetartás?

Irány Karcag:

Pénteken természetesen megérkezett a jó idő. A dolog szépséghibája mindösszesen annyi, hogy nekünk indulni kellett haza. Reggeli, összepakolás, kulcsátadás után lementünk a Balaton partra, Fürdés nem volt, hiszen olyan rémhírek terjengtek, hogy nem egészséges a magyar tengerben fürödni. Volt viszont foci és egy kis halászat is. Jelezném sikerrel. Nem Moby Dick, akadt a horogra, az öröm viszont körülbelül Hermann Melville regényének, bálnájának nagyságához volt hasonló.
A zsákmány :)

Nehéz egy hét történeseit érdekes összefoglalóban megírni. Lehet, hogy ez most nekem sem sikerült teljes mértékben. Aki olvassa ezeket a sorokat, legyen az gyerek, szülő, barát olvassa a sorok mögé azt, hogy ezt most inkább szívvel, mintsem ésszel írtam. A rengeteg élmény, fantasztikus pillanatok azért remélem valamilyen szinten tovább adódtak ebben a pár sorban. Végezetül köszönöm Nagy Rolandnak, hogy ebben a feladatban rám gondolt. Illetve, köszönöm a szülőknek is azt, hogy bíztak annyira bennem, hogy rám merték bízni életük legszebb ajándékait. Természetesen a lényeg nem az, hogy én mennyi élménnyel gazdagodtam, hanem, hogy a gyerekeknek is legyenek ilyen érzései. És a karcagi állomáson lassan eltűnő arcok ezt tükrözték. Sok sikert a továbbiakban srácok, remélem, hogy akár még veletek is táborozhatok a jövőben.
Búcsúkép


HAJRÁ KARCAG!!!

A végére pedig a zene, ami egy életre az agyamba égett. A tábor hivatalos dala:




Pár kérdést feltettem a csapat edzőjének is, legjobb barátomnak, Nagy Rolandnak:
- Mi a véleményed a táborról? 
- Egy jó edzőtáboron vagyunk túl, ahol két jól felkészült edző Vincze Ottó és Gáncsos András a Győr edzői stábjából tartottak foglalkozást! Rengeteg program volt a táborba a 10 edzés mellett! Úgy gondolom a gyerekek nevében is mondhatom,hogy nagyon jól éreztük magunkat.
- Szerinted a gyerekek mennyire tanulhattak új dolgokat? 
- A gyerekek mellett természetesen én is rengeteg új dolgot tanultam. A gyerekek sok új barátságát köthettek ismerkedhettek.
- Látsz e olyan karcagi srácot, aki bekerülhet a Talentum programba?
- Úgy gondolom, hogy több gyereknek is nagy esélye lehet bekerülni a 14 kiválasztásra kerülő fiatal tehetség közé! 
Gozsovics Dávid -gozsi-

1 megjegyzés: