1991. április 13.-án Point of
Fortin-ban látta meg a napvilágot. Azt, amelyet utoljára Budapesten, a Puskás
Ferenc stadionban élvezhetett igazán…
Őszinte
leszek. Amikor tavaly hivatalossá vált, hogy a Ferencváros legújabb igazolása,
Akeem Adams, Trinidad és Tobagoból, elkeseredtem. Úgy voltam vele, hogy
megérkezett ismét egy olyan labdarúgó a csapathoz, akivel csak a keret létszáma
bővül, minősége viszont nem változik. Ebben a hitben is éltem pár nap erejéig,
amikor soron következett a Győr-Ferencváros rangadó az NB1-ben. Ricardo Moniz,
aki akkor nagy meglepetésemre kezdőbe tette a Fradinál az „52”-s mezt kapó
fiatalt, már érezhetett valamit. Valószínű, hogy ő az első pillanatokban látta,
mire képes ez a srác. Érdekes érzelmek voltak bennem a meccs után. Az
elsődleges örömmámor után – amit a győzelem váltott ki – egy nagyon jó
barátommal kezdtük „elemezni” a meccset. Valamilyen okból minden mondatunknak
az volt a befejezése: „De ez az Adams, óriási…”. Csak egy érdekes példa,
amelyet Balogh Ákos, a Ferencváros videóelemzője mondott el az ETO elleni meccs
után. Adams 16/14-s átlagot mutatott a párbajok terén. Azaz, mindössze kettőt
veszített el, ezt a kettőt is földön, tehát a levegőben nem volt ellenfele.
Mindezt még egyszer mondom úgy, hogy első NB1-s találkozóját játszotta,
mégpedig a címvédő ellen. És ezt a teljesítményt nyújtotta a következő öt
bajnoki illetve két ligakupameccsen is. Talán egy találkozót nem mondhat
teljesen a magáénak, az Újpest ellenit, ahol látszott, szélső védő szerepben
nem tud úgy teljesíteni, ahogyan középen. De utólag, kit érdekel már ez. Igazából
közvetlen a meccs után sem foglalkozott már ezzel senki.
Majd
két nap alatt minden ferencvárosi kötődésű emberrel fordult a világ. Amíg
szeptember 23.-án örömmámorban úszott az egész Puskás Stadion, addig szeptember
25.-n a könny hullámai között evickélt mindenki. Hiszen ekkor érkezett meg a
tragikus hír: Akeem Adams éjszaka szívinfarktust kapott, állapota válságos.
Rengetegen álltak emellé a csupa szív fiatalember mellé, akinek most pont ez a
nagy szíve sérült meg. Mindenki segített, vagyis próbált segíteni, ahogyan csak
tudott. Gondoljunk vissza arra a mérhetetlen nagy összefogásra a véradásokon
például. De a hírek csak rosszabbodtak.
Akeem keringése összeomlott és a fertőzések elkerülése miatt amputálták a bal
lábát. Azt hiszem, egy labdarúgónak, főleg aki ilyen fiatal, ez olyan mintha az
életét veszítené el. De a sok rossz után, a kilátástalanságból egyszer csak egy
reménysugár tört elő. A nagy küzdő magához tért, és pár szóban kommunikálni is
tudott a külvilággal. És a külvilágból egyből a csapata érdekelte és szinte ő
kért bocsánatot, hogy nem tud társai segítségére lenni a pályán.
Végül
a sötét felhők végleg összeálltak és mérhetetlen komorságot hoztak. És, ahogyan
lenni szokott a felhőkből könnyek formájában óriási záport szórtak. Hiszen
december 30.-n hivatalossá vált: Akeem Adams, aki előtte kettő nappal kapott
súlyos agyvérzést, már nincs velünk. Az égi labdarúgó pályán folytathatja
pályafutását, ahol talán Varga Zoltán és Albert Flórián várta a mennyei
szentély előtt, ahol egy fradista kézfogással üdvözölték, majd hátveregetések
közepette bevezették a kapun, hogy mostantól ők vigyázzanak rá. Akeem Adams
huszonkét évet élt, és bár nekünk csak fél évet mutatott meg, köszönjük ezt
neki. Én, személy szerint pedig áldom a sorsot, hogy szerencsém volt a pályán
játszani is látni.
Akeem:
Ha fentről olvasod e sorokat, én csak annyit tudok neked üzenni, hogy remélem
boldog vagy odafent és ugyanazzal a mosollyal nézel ránk le, amellyel első
edzésedet megkezdted Budapesten.
Köszönjük
neked és Nyugudj Békében!
Gozsovics Dávid -gozsi-

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése