2013. március 21., csütörtök

„ …nyár éjszakán, ha nem jövök...”


És te már nem jössz. Egy ország kedvence, egy ország ikonja. Bódi László, vagy, ahogy mindenki ismerte: Cipő, a Republic frontembere. 2013 február 15.-én megállt az a szív, amely már régen betegeskedett, de egyszer még sikerült elindítani.  Majdnem egy teljes hónapig reménykedtek a családtagok, a barátok és a rajongók egyaránt. De március 11.-én bekövetkezett az, amitől mindenki félt: Cipő eltávozott közülünk.







Túlzás nélkül állíthatom, ezrek nőttek fel a dalain az elmúlt 23 évben. Klasszikusok sorait alkotta meg az együttes ebben a bő két évtizedben. „Legyen úgy, ahogy nem szabad…”. Márpedig ennek nem szabadott volna megtörténnie. Túlságosan is nagy közhely, de igaz az, hogy mindig a jók mennek el. Ezen bejegyzés megszületését az inspirálta, hogy mennyit is adott nekem a Republic illetve Cipő, a dalaival.
Ha jól emlékszem valamikor általános iskolában találkoztam először a zenekarral, természetesen akkor még kevésbé értettem miről szólnak dalaik. Aztán a gimnázium eljöttével – annak is a vége felé – már kezdtem kapisgálni ezen szerzemények jelentőségét. Nem magyarázkodás, de addig is hallgattam őket, de „pusztán” azért mert tetszettek azok a dallamok, amelyek az igen nagyot mondó szövegeket kísérték. Középiskolai tanulmányom vége hozta el a teljes „megvilágosodást”. Ettől kezdve évekig egy daluk rengeteget jelentett számomra, és már nem tudom ahhoz kötni, akihez akkor, mégis köszönöm azt Cipőnek, hogyha meghallom ezt a dalt, akkor szép emlékek jutnak eszembe. Ez pedig nem más, mint a „67-es út”.
Ebben az évben leszek 25 éves, tehát szinte együtt születtem az együttessel. 23 éve sok magyar ember tartozhat köszönettel a Republicnak. Azért a NAGYBETŰS alkotásokért, amelyek az együttest végigkísérték. Hiszen én nem csak szimpla daloknak tekintem ezeket. Minden dal egytől-egyig egy külön varázslat. Az első Republic koncertemet, mondhatom, hogy életem egyik legnagyobb élményeként tartom számon. Azon szerencsések közé tartozom, akik nem egyszer látták élőben ezt a bizonyos varázst. És, hogy lesz e Republic Cipő nélkül? Adott a kérdés. De véleményem szerint most nem ez a legfontosabb, hanem, hogy a megfelelő tisztelettel és részvétnyilvánítással tudjunk tőle elbúcsúzni. Bár nem olyan szép, mint az együttes főoldalán található sorok, de én is megpróbáltam pár gondolattal elbúcsúzni Cipőtől:
Ma pedig elindulsz utolsó utadon és bár ez nem a 67-es, de reméljük fényes lesz. Megígérjük, csak rád gondolunk majd, és azt kívánjuk bárcsak mégegyszer láthatnánk. De sajnos tudjuk, hogy ez már nem történhet meg, hiszen felszálltál, mint egy kismadár, holdesőn és napsugáron át, hiányod pedig leírhatatlan, így csak a csend beszél tovább… A mandula pedig többé már, nem indul sehová…
Nyugodj Békében Cipő!
Gozsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése