2014. március 5., szerda

Összetartott vereség




Lejátszotta első felkészülési mérkőzését 2014-ben a magyar labdarúgó válogatott. Ez volt Pintér Attila szövetségi kapitány első találkozója a nemzeti együttes kispadján. Az ellenfél az a finn csapat, amely majd a szeptemberben kezdődő 2016-os EB kvalifikáció során a mi csoportunkban található. 

Mit is írjak erről a találkozóról?:
-          Kezdünk hozzászokni?
-          Ezért a nagy összetartások?
-          EB? Ezért?
Vagy, a legnagyobb közhely, amelyet ilyenkor el lehet sütni: „Idény eleji forma, a játékosok még nem szoktak össze, mivel új szövetségi kapitány gondolatai alapján kell játszani…” Mind, mind ismerős már ez nekünk. De legalább egyszer beszélhetnénk úgy a csapatról, hogy:
-          Igen, ezek a srácok most aztán odatették magukat. Esélyesként indulnak a selejtezőcsoportban is. Érdemes kijárni értük…
De nem… Persze, messze menő következtetést nem lehet levonni egy felkészülési találkozó után. De mindannyian tudjuk, hogy ha ismét csapatépítésre várunk, akkor sohasem lesz itt foci. Mert minden kapitánynak megvan a saját elképzelése blablablablabla... Én Pinyő kapitánynál mondjuk nem sokat  látok ebből. Őszintén szólva, a mai kezdőt sem tudtam hova rakni. Kinevezése óta mást sem hallunk, csak hogy az összetartásos agymenése milyen fontos is. Illetve meg van sértve, ha a csapatok nem engedik el játékosaikat ezekre. Érdekes módon a világon sehol nincs szükség ilyenre, csak itt. Nem tudok okosakat írni, hiszen én már kezdek belefáradni abba, hogy mindig adjunk esélyt, mert ez a csapat igen is megérdemli. Adódhat a kérdés: Mivel?
A bukaresti rémálommal? Esetleg az amszterdami „nyócegyezéssel”? És igen, én menjek a büdös picsába amiért szívesebben látnék egy Gyömbért mondjuk Koman vagy Sándor helyett a pályán. Leandro középső védő? Komolyan? Rudolf kezdőben? És még sorolhatnám.
Nem írok semmi többet, mert ismét a keserűséggel átitatott szánalmat érzem a csapat irányába. Mindig a szurkolók legyenek azok, akik keserűek napokig? Grosics Gyula szavait használva, nem ti tisztelitek meg a közönséget azzal, hogy játszatok, hanem nektek kéne megtisztelve érezni magatokat ha kiléptek a gyepre a nemzeti mezben. Tarthatunk itt össze, mondhatunk okos dolgokat meccs után, amire rá lehet fogni a vereséget. Sőt, még reménykedni is lehet, hogy a magyar foci eléri majd a fényt a sötét alagút végén. De az igazság az, hogy úgy néz ki az alagút vége egyre messzebb van és a végén is csak a sötét éjszaka vár a válogatottra. Sajnos. Azért tartsatok össze még a következő hetekben is, legfőképpen NB2-es játékosokkal, mert annak van értelme. Tudod mit kedves magyar foci? Megértem Huszti Szabolcs döntését – ezért sokan nem fognak szeretni - , hogy nem bohóckodik itt focit imitálva, hanem inkább hétről-hétre valóban labdarúgást játszik Németországban.
Azért nem szeretnék ilyen sorokat írni majd szeptemberben is, amikor elkezdődik a selejtező. Tehát marad az, ami eddig, amit még ez a csapat sem tud kiűzni egy szurkolóból sem…
… a REMÉNY.
-gozsi-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése